|
Témaindító hozzászólás
|
2011.12.16. 22:12 - |
 Nevét arról kapta, hogy erre felé sok ló fordul meg.Ezek az erdei patások alapból az erdőben tartózkodnak, de sokszor kijönnek a ritkásabb erdőrészre legelészni.Nyugodt, békés hely. |
[29-10] [9-1]
 Egy ideig csak bámultam magam elé, és próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, ez pedig rettentően nehéznek bizonyult. Vettem egy mély levegőt és Sam felé fordultam, képzelem, milyen szánalmas tekintetet láthatott.
- Tudod, már tavaly is voltak amolyan küldetések. Csak akkor a Tiltott erdő sem volt még tiltott. Csak kopár. Azután lett az, miután engem és... Victort oda küldték. Akkor még nem tudtunk Muertéről, csak abban volt mindenki biztos, hogy erőteljesen megcsappant a városbeli lakosok száma, és az iskola tanulói közül is tűntek el nyomtalanul, mindannyian egytől egyig az erdőbe tartottak. Úgyhogy minket küldtek el. Hatalmas, kutyaszerű lábnyomokat találtunk, meg rengeteg csontot és rodhadt húst, de egy jó ideig semmi mást. Aztán, miután megálltunk pihenni, zihálásra figyeltünk fel, és rövidesen futnunk kellett, mert Muerte, ahogy pár nappal ezelőtt is, akkor is hirtelen és rendkívül agresszívan támadt. Én éppen csak kiértem az erdőből, de... Victor... - itt megremegett a hangom. Ennyire részletesen senki sem tudott a történetemről. Valahogy megnyugtató volt, hogy Sam hallja először.
- Ő hátramaradt. Sosem volt jó futó. Mire legközelebb hátranéztem, már Muerte alatt volt, és tehetetlenül vergődött, de... Szerintem érted - jelenleg nem tudtam többet mondani, különben újra elkapott volna a sírás, és abból épp elég volt az előbb. Sóhajtottam egyet, és küldtem egy halvány mosolyt Sam felé. Amolyan "Köszi hogy meghallgattál" mosolyt.
Hirtelen egy esőcsepp futott végig az arcomon. Először azthittem, hogy észrevétlenül újra sírvafakadtam, de aztán egyre több cseppet éreztem magamon. Még csak szemerkélt, így gyorsan felálltam, felsegítettem Samet és nyújtóztam egyet.
- Menni kéne. Nem akarok elázni. |
 Megnyugtatott, hogy nem haragszik rám, de nem nyugodtam meg teljesen, hiszen ő sem érezte sokkal jobban magát. Halvány mosollyal néztem a szemeit, mikor puszit kaptam a homlokomra, viszonoztam az ölelését, majd visszaültem a helyemre, és a két kezembe fogtam Josh nagy kezét. Nagy szemekkel néztem a tekintetébe, és megráztam a fejem, még nem hallotam a sztorit. Jobban belegondolva, szinte semmit nem tudtam Josh előéletéről, pedig nagyon érdekelt. Annyit tudtam róla, hogy a kishugával érkezett ide, és hogy régóta tanul itt. Biztos sok érdekeset tudna mesélni. Felmerült bennem jópár kérdés, de inkább félre toltam, hogy inkább arra koncentrálhassak amit mesélni akar.
- De.. ne érezd ugy hogy muszály elmondanod, ha korainak érzed, én azt is megértem. - tisztáztam gyorsan, egy kedves mosollyal. |
Ahogy Sam viszonozta az ölelésem, kicsit alábbhagyott a depresszív hangulatom, de még bőven volt mit kisírnom. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor egy kisfiú odaszalad az anyjához, hogy elmesélje, a szomszéd kisfiút megharapta egy mocsok nagy fekete kutya a parkban. Nem az a hangosan zokogós fajta voltam (szerencsére), inkább csak halkan szipogtam, de azthiszem túlságosan is érződött rajtam, hogy ennél szomorúbb téma fel se merülhetett volna.
Hirtelen a Sam adott egy puszit a nyakamra, amibe teljesen beleborzongtam, amikor pedig a szemembe nézett, erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.
- Ugyan, én kérek bocsánatot. - többet nem tudtam mondani, mert újra rosszul éreztem magam, mostmár azért is, mert Sam miattam okolja magát a történtekért. A tekintetem a földre szegeztem, majd visszanéztem rá.
- Nem te tehetsz róla. Sőt, köszönöm szépen, hogy átöleltem, nagyon jól esett. - közelebb hajoltam hozzá, és ezúttal már vidámabban mosolyodtam el. Kisöpörtem az arcából pár kósza tincset, és amikor a tekintetünk végérvényesen összefonódott, már tudtam, hogy benne fogom megtalálni az összes gyógyírt a sebeimre. Nyomtam egy puszit a homlokára, majd újra magamhoz öleltem, most csak egy sóhaj erejéig. Aztán arrébb húzódtam, de megfogtam a kezét, így valahogy magabiztosabbnak éreztem magam.
- Meséltem már neked a tavalyi Muertés esetről? - nyeltem egy nagyot a mondat előtt, de végre úgy éreztem, hogy teljes egészében el tudom mesélni a történtetet. Örültem, hogy pont Sam lesz az első aki hallja majd. |
Figyeltem Josh arcát, és úgy éreztem, mintha a szívembe marnának, nem akartam bántani a szavaimmal, nem számítottam rá, hogy olyat mondhatok, ami őt ilyen rosszul érinti, márpedig láttam az arcán, hogy ez nem volt szép tőlem. Már épp bocsánatot akartam kérni tőle, mikor hozzám bújt, én pedig nyeltem egyet, és szótlanul magamhoz szorítottam, és megjegyeztem magamnak, hogy ezt soha többé ne hozzam fel. Vattem egy mély levegőt, és a hajába túrtam, simogattam a tarkóját, és játszottam erős fekete hajszálaival, reméltem hogy meg tudom nyugtatni szegényt... Igazából azt sem bántam volna ha nem megy olyan könnyen. Mindenki jobban érzi magát, ha valakinek kimutathatja az érzéseit, vagy ha csak kiadja magából. Mindenkit szivesen meghallgattam, Josht különösen.
- Ne haragudj.. - bukott ki belőlem egy kis idő multán, és szorosabbra füztem a karjaim Josh felsőteste körül, igazából nagyon jólesett ilyen közel lenni a fiúhoz, és különleges személynek éreztem magam hogy a macsó fiú képes volt előttem elereszteni a könnyeit.Bátortalanul puszit adtam a nyakára, majd ugyanígy pillantottam a szemeibe, reméltem nem haragszik, amiért feltéptem egy mély sebét. |
Szerencsére Sam figyelme nem terjedt odáig, hogy lássa a kíváncsi tekintetem, amikor épp arra akartam fényt deríteni, hogy néz-e még. Hangtalanul fellélegeztem, és pislogtam egyet-kettőt, majd úgy tettem, mintha nem történt volna semmi.
Aztán Sam rátapintottam az egyik legfájóbb pontomra. Céltalanul a fű közé meredtem, és nyeltem egyet. Folyamatosan az ő arcát láttam mindenhol. Aztán pedig azt, hogy Muerte a holtteste felett nevet. Visszamentem az időben, egészen odáig, hogy kiszúrtuk Muertét. Nekem úgy egy órának tűnt, valójában pár másodperc volt. Próbáltam magamhoz térni, és tétován Samra néztem, és csak annyit tudtam mondani, hogy "Ja...". Összerezzentem a gondolatra, hogy nem is olyan régen újra viszontláttam azt a dögöt. A torkomban gombócot éreztem, és tudtam, hogy most nem fogom tudni visszatartani. Az agyam legmélyén hallottam a józan, valódi énem, aki azt hajtogatja, hogy Sam mennyire aranyos, de a szomorúság, ami rámtört, és nem akart elereszteni, szinte teljesen elnyomta. Olyan közel húzódtam Samhez, amennyire csak tudtam, és a fejem a nyakába fúrtam, majd engedtem, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcomon. Egyesek elítélik az olyan férfiakat, akik sírnak, de nekem nem volt velük semmi bajom, és éreztem, hogy Sam is hasonlít rám ebben. Tudtam, hogy ő meghallgat majd. |
Figyelmesen hallgattam Josh szavait, erősen kellett hegyeznem a fülem, hogy tökéletesen értsem, hiszen nem akartuk hangos beszéddel megzavarni a lovakat. A tanárok zömével még nem találkoztam, de abban reménykedtem, hogy ne az igazgató, és ne a biológia tanár tartsa, valamiért úgy éreztem, mintha tulságosan is érdeklődnének a diáklányok felé, persze ez biztosan valamiféle atyai gondoskodás. Csak bizarr. néztem ahogy Josh a lovakat vizslatja, majd visszapillant a szemembe, zavarba hozott, hogy mit gondolhat, miért bámultam, már hangot adtunk valamilyen szinten az érzéseinknek, és ez méginkább erősitette lányos zavaromat. Éreztem hogy ég az arcom, és a szívemet a fülemben hallottam, legszivesebben elfordultam volna, de a kíváncsiság erősebb volt, érdekelt, hogy milyen hosszan, vagy esetleg hogy miért fonta a tekintetét az enyémbe. Mikor hirtelen elkapta a tekintetét csak némán vettem mély levegőt, és halvány mosollyal inkább a lovakra néztem, hogy elmuljon a furcsa érzés a gyomromból. A távolban remegett a levegő a későnyári hőségben, a lovakat viszont nem zavarta a hőség, nyugodtan legelésztek a tűző napon. A szél erősödött valamit, de nem tulajdonítottam neki meteorológiai jelentőséget XD pedig szerettem figyelni, és megjósolni magamnak az időjárást.
- Szóóval, te itt kezdted a gimit? Kikkel lógtál mielőtt mi ide jöttünk? Mert még nem futottunk össze vele-velük.. - mondtam halkan, egy halvány mosollyal.
- Biztos jófejek.. mint mi XD - tettem hozzá kuncogva.
- Nem tudod mikor érkeznek? - pillantottam fel a fiúra. |
Egy kicsit azért elpirultam, amikor Sam felnézett rám. Kedvesen elmosolyodtam, majd az én figyelmem is a lovakra terelődött. Nagyon nyugodt volt a hangulat, szinte semmi mást nem hallottunk, csak a madárcsicsergést. Jó érzés volt Samel lenni, mindig átjárt a béke. Najó azért amikor az Envy nevű izé loholt a nyakunkban, kicsit paráztam de még az is okés volt xDD A Romeót és engem összehasonlító megjegyzésre halkan felnevettem.
- Természetesen, előtérben persze még mindig a kancák vannak - kacsintottam Samra.
- Hú... Hogy mennyien vannak? Van egy pár lova az iskolának, most így hirtelen olyan 15 lóról tudok, de mintha mondott volna olyat az igazgatóúr hogy hozatnak még párat. Arról pedig halványlila gőzöm sincs, hogy ki fogja tartani, mert az előző edző elment, és semmilyen pletykát nem hallottam róla, hogy ki lesz az új lovaglótanár.
Vettem egy mély levegőt a mondat végén, és visszanéztem a lovakra, majd újra Samhez fordultam. Fel se tűnt, hogy egy jó ideig elmélyedtem a tekintetében. Amikor észbekaptam, kicsit talán... Hm, zavarbajöttem? Nem, az lehetetlen, csak valami belement a szemembe és el kellett kapnom a fejem. Igen így volt ez tuti. A lényeg, hogy elnéztem valamerre messze, majd a szemem sarkából visszanéztem Samre. Huh ez meleg volt. xD De mégis mi bajom van ezzel? Hiszen szeretem. Fhú tudja a frász, gyönyörűek a szemei és ez a fontos. |
Követtem Josht, és csak szótlanul figyeltem a tájat, fogalmam nem volt róla, hogy merre járunk, és milyen messzire hagytuk magunk mögött a várost. Már fájt a talpam a meneteléstől, néha egy egy kavics is beteleportált a topánkámba emiatt néha féllábon ugrándozva követtem a fekete hajú fiút, aki ismerősen mozgott a környéken. Már messziről láttam a tarka foltokat, és ugy tűnt Josh is és mikor közelebb értünk meg is bizonyosodtam róla magamban; ezek bizony lovak XD . Már megszólaltam volna lelkesen, mikor Josh megpördült hogy csendre intsen, én csak bologatva becsuktam a szám, és vigyorogva figyeltem a gyönyörű állatokat. Imádtam az állatokat, különösen a lovakat, és a macskaféléket... miket beszélek, minden állatot imádok. A lovakról egyből beugrot, mikor Amerikában Jackel egy lovasfarmra tévedtünk és ragaszkodtam hozzá, hogy befizessem egy körre, azt az arcot sosem felejtem el, mikor a szelid hátas nyergében olyan arcot vág, mintha egy lőporos hordó tetejét csücsülne, egy doboz gyufával a kezében. aztán persze a nap végén úgy is viselkedett, mintha igy történt volna, és mérhetetlenül büszke volt hogy "akadálymentesen" vette a feladatot. Josh leült a fűbe, én pedig lassan követtem a példáját, és tovább néztem a vadlovakat. Nem tudtam eldönteni melyikőjük tetszik a legjobban, aztán mikor Josh magához húzott el is terelődött egy kicsit a figyelmem. Felnéztem rá majd mosolyogva ujra a lovakra pillantottam.
- Ugyanígy vagyok vele... Nem is gondoltam volna hogy valaha részem lesz ilyen látványban. - suttogtam elgondolkozva, átkaroltam a térdeimet, és Joshnak dőltem.
- Érdekel Romeo, biztos ő is olyan roszfiú mint te! - kuncogtam halkan.
- Mennyi ló van az iskolai istállóban? Ki fogja tanítani a lovaglást? - pillantottam fel a vörös szemeibe. |
Elindultunk sétálni, egy ideig mentünk és mentünk és mentünk, észre se vettem, hogy az egyik oldalról átsétáltunk a másikra. Már majdnem leszakadt a lábam, mire kiértünk egy tisztásra. Minden fáradtságomat elfelejtettem. 20-25 ló legelészett tőlünk 20-30 méterre. Egy nagy, fekete ló felemlete a fejét, és felénk nézett. Attól tartottam, hogy megijesztjük és elvágtatnak, így Sam felé fordultam, és az ujjamat a szám elé helyezve csendre intettem. A fekete ló végül újra legelészni kezdett. Vettem egy mély levegőt, és elosontam Sam kezét fogva egy fáig. Ott leültem és egy kis ideig szótlanul gyönyörködtem a vadlovakban. Vadok ők egyáltalán? Fogalmam sincs, lehet van a közelben egy gazdaság vagy egy farm, és ide járnak ki legelni.
- Láttál már ilyet? - kérdeztem suttogva Samet és magamhoz húztam.
- Élőben még nem láttam vadlovat. Erre most itt van kapásból minimum 20. Olyan ez mint egy álom. Egyébként az a fekete olyan mint Romeo. Tényleg, ebben az évben még nem voltam nála. Ha visszamentünk, elnézhetnénk az istállóba, nem? Hiányzik már a lócitrom szaga - vigyorodtam el. |
 Jött egy csaj aki teljesen olyan volt, mint Seth. A pillantásától is a frászt hozta rám. Odament Leóhoz és nem valami szívélyes beszélgetést hallottam ki. "Valakit áruláson kaptak". Egy pillanatig azt hittem Rock az de miután meghallottam hogy lány azután nyugodtam meg.
Még az hiányozna, hogy Rockot miattam verjék meg. Bár asszem a bátyjától még kapni fog... Érdekel kit akarnak megverni. Követem őket.
Ezt elhatározva olyan messziről követtem őket, hogy ha észrevettek is nagy zajt kellett csapnom. Nem hiába vagyok japán... innen származnak a lopakodás hihetetlen mesterei, a ninják. ÉN VISZONT SAMURAI AKAROK LENNI!
/Folyt.köv.:Liget/ |
 Végre kiadták a parancsot, hogy én is mozdítsam meg a seggem és lépjek ki a suli rém unalmas falai közül. Reméltem hogy valami jó kis harcot bíznak rám is, de végülis más feladatot kaptam. Vagyis kettőt: Keressem meg Leót, aztán ketten kutassuk fel az iskola egyik főnyomorékját. Kivételesen nem Rockot. A delikvens személyt az iskola egyik kémje áruláson kapta rajta, így ránk hárul a feladat, hogy tanítsuk móresre. Igen, bevallom, Leóval a legjobb együtt dolgozni, ugyanis ha ő harcol, mindig folyik a vér. A ritkásra érve egy lányt találtam magam előtt, pont abból a fajtából, amit ki nem állhatok. Először undorral pillantottam rá, és megálltam az erdő szélén, tőle vagy 7-8 méterre. Aztán kiszúrtam Leót messzebb. Elindul felé, és amikor elmentem a lány mellett, vetettem rá egy pillantást, amitől azthiszem, eléggé betojt. Elsétáltam mellette, egyenesen Leóhoz mentem. Megálltam mellette.
- Ki volt ez? Najó, tudod mit? Nem akarom tudni. Feladatot kaptunk.
 Tenshi elment. És én olyan keserűséget éreztem, mint még soha. Aztán megállt az erdő szélén. Ugyan ebben a pillanatban Greg felkapta a fejét és az erdő felé fordította. Nell jelent meg a fák között. Egy pillanatra azt hittem, meg fogja ölni Tenshit, de aztán csak elsétált mellette.
Huh...Ez egy hajszálon múlt... gondoltam, aztán komolyan a közeledő Nellre néztem.
- Ki volt ez? Najó, tudod mit? Nem akarom tudni. Feladatot kaptunk.- mondta, mire felcsillant a szemem.
- Mit?
- A suli kis "üdvöskéje" megint átlépett a rossz oldalra. Észhez kell térítenünk.
- Már megint az a csaj?! Esküszöm, már kezdem unni, hogy folyamatosan el kell vernünk. Nem lenne egyszerűbb, ha az igazgató megölné?!
- Ugyan ezt kérdeztem tőle, mire azt válaszolta, hogy nem mert szüksége van rá. Biztos azzal a döggel kapcsolatos - mondta indulatosan Nell.
- Elegem van abból, hogyha meg akarok ölni valakit, mindig azzal jönnek, hogy "Nem, mert szükség van rá".... Na merre?
- Kövess - adta ki a végszót és elindult a mögöttünk elhúzódó erdő felé. Visszanéztem még Tenshi felé, aztán Greggel követtük Nellt.
Nell, Leo:
folyt.köv.: Liget |
-M-megoldható...de nekem sokat kell majd tanulnom, így ritkábban lehet majd... sajnálom.-mondtam majd elkezdtem az erdő szélét célba venni.
Hazudtam neki....és én nem szeretek hazudni. Francba!... Légbőlkapott és rossz ötlet volt ide jönni... nem zárhatok egyszerre több fiút is a szívembe....Jajj nekem ha ezt Rock megtudja valahonnan....gondoltam majd egyre gyorsabban mentem de valami nem engedett menni, és rettenetesen furcsán éreztem magam. Mintha éppen egy pasival szakítanék így az erdő szélén megálltam.
|
- Igen, édes hangod van - mosolyodtam el. Aztán történt valami, és Tenshi távozni készült.
A francba...Gondolkozz, gondolkozz!!!
Megfogtam a kezét.
- Tenshi...Ha máris menned kell, akkor legalább azt ígérd meg, hogy még látjuk egymást... - mondtam szomorúan. Nagyon reméltem, hogy minél hamarabb találkozhatok vele újra.
- Mert... Én még szeretnék veled lenni - tettem hozzá motyogva. |
-Ilyet még soha az életben nem láttam...csodálatos és lenyűgöző...-mondtam majd el kezdtem énekelni. Erről egy dal jutott rögtön eszembe a Hófehérke című musical-ből amit szintén én énekeltem fel. Így még Leo se hallhatta a hangomat, főleg nem japán ének közben... majd befejeztem a darabot.
-Ömm... tetszett?-kérdeztem egy hatalmas vigyorral az arcomon. Majd elgondolkodtam.
Hééé.... te már elígérkeztél valaki másnak nem nagyon szabadna másokkal lenned és hagynod hogy ölelgessenek... Itt az ideje távozni.
-Gommenasai... de nekem mennem kell...-mondtam és elindultam mire az állatok szétszéledtek de Leo megfogta a kezem. |
Egy kicsit elszomorodtam Tenshi kijelentésén. Szegény lány... Jobb kedvre derítem. gondoltam, aztán mellé léptem és magamhoz öleltem.
- Maradok, de csak a te kedvedért. Egyébként is, nem rég érkeztünk, még nem mentünk volna. Meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Ha szeretnéd, örökké itt maradok - mondtam halkan, és éreztem, hogy Greg is hozzádörgölik a fejét Tenshi oldalához.
- Bocsánat, maradunk - mosolyodtam el és leguggoltam az oroszlán mellé. Megsimogattam a fejét, aztán felnéztem Tenshire. Annyira jó érzés volt ránézni.
Hirtelen valami hideget éreztem a kezemnél. Lassan odafordultam, és egy nyulat láttam meg, ahogy szagolgatja a kezem.Megsimogattam a hátát, aztán ahogy körülnéztem, kicsit meglepődtem. Pár ló, és néhány állat az erdőből körénkgyűlt. Egy őz kinyújtotta a nyakát és Tenshit szagolgatta. Óvatosan felálltam és vigyorogva körülnéztem.
- Láttál már valaha ilyet? |
-Ááááááá értem! Ez egy kicsit szomorú. Én nem tudnék élni otthon nélkül...-mondtam megint kicsit elkeseredve.
Nem lehet olyan jó folyton elmenni onnan ahol laksz. Ez olyan mint a folytonos költözés. De kár érte.
Megsimogattam Greget és megfordultam. Körbenéztem és nagyot szippantottam a levegőből.
-Hát remélem hogy még maradsz egy ideig. Tökjó veled lógni. Most hogy az egyetlen barátom lesérült...eléggé egyedül érzem magam. Vagyis...van még egy barátom de nem lehetünk együtt....-mondtam újra keseredetten de utánna megint mosolyogtam hisz egy új barátom is van. |
Egy kicsit tétováztam a válaszadással. Most mit mondjak? Ha azt mondom, hogy igen, erre felé lakok, akkor egyértelmű, hogy el akar majd jönni. Ha azt mondom, hogy nem, akkor rákérdez, hogy hol. Ez a lány Raven Falls-i, ez tisztasor. Nem mondhatom azt, hogy "hé szevasz tökjófej vagy destinys vagyok, járunk?". Úgyhogy valamit mondanom kellett.
- Hm, igen. Tudod én nem lakok sehol, nomádok vagyunk - mondtam egy halvány mosollyal és magsimogattam Greg fejét. |
Elmososlyodtam.
-Egyész jó volt. Bár 4 éves korom óta nem lovagoltam, úgyhogy kijöttem egy kicsit a formámból.-mondtam és a kezét megfogtam, majd leugrottam.
Egész jól lovagol...de nem értem mér pont nekem kellett elől ülnöm.... gondoltam majd értetlen arckifejezéssel megvakartam a fejem.
-Nem láttalak még errefelé...Hol laksz?-kérdeztem meg. Olyan rejtélyesnek tűnt, hogy ha csak egy kicsit a közelemben volt beleremegtem... bár nem tudom hogy az élvezettől vagy a félelemtől. |
Felsegítettem Tenshit, aztán felpattantam mögé. Finoman megböktem Aurora oldalát, mire elindultunk. Először csak lépésben mentünk egy kicsit, aztán Tenshihez simultam és a füléhez hajoltam.
- Kapaszkodj - suttogtam és újra megböktem a ló oldalát, ezútal kicsit erősebben, mire vágátba ugrott. Nagyon jó érzés volt Tenshivel lovagolni (jaaaaaj......xDDDD). Körbevágtattuk az egész ritkást, és néha pár másik ló is becsatlakozott. Végül visszaügettünk az oroszlánhoz. Leszálltam Auroráról és Tenshi felé nyújtottam a kezem, hogy segítsek neki leszállni.
- Na, milyen volt? - kérdeztem mosolyogva. |
-Leo...hisz' ez gyönyörű.-mondtam és majdnem eltátottam a számat. Még mindig bele voltam pirulva az előbbi bókba de nagyon elragadott magával a régi emlék a lovaglásról.
Emlékszem még mikor apuval lovagoltunk a hegyen...az mindig vicces marad bennem, főleg mikor aput ledobta Serenity, az én lovam.
-Lovagoljunk hát! Engem nem zavar ha egy lovon kell lennünk. Mással is lovagoltam már így.-mondtam félvárról mintha nem is érdekelne de nagyon is érdekelt.
Úgy utálom magam mikor mutatom a nagylányt... |
[29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Napszak: Délután
Egy ideig csak bámultam magam elé, és próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, ez pedig rettentően nehéznek bizonyult. Vettem egy mély levegőt és Sam felé fordultam, képzelem, milyen szánalmas tekintetet láthatott.
Megnyugtatott, hogy nem haragszik rám, de nem nyugodtam meg teljesen, hiszen ő sem érezte sokkal jobban magát. Halvány mosollyal néztem a szemeit, mikor puszit kaptam a homlokomra, viszonoztam az ölelését, majd visszaültem a helyemre, és a két kezembe fogtam Josh nagy kezét. Nagy szemekkel néztem a tekintetébe, és megráztam a fejem, még nem hallotam a sztorit. Jobban belegondolva, szinte semmit nem tudtam Josh előéletéről, pedig nagyon érdekelt. Annyit tudtam róla, hogy a kishugával érkezett ide, és hogy régóta tanul itt. Biztos sok érdekeset tudna mesélni. Felmerült bennem jópár kérdés, de inkább félre toltam, hogy inkább arra koncentrálhassak amit mesélni akar.
Jött egy csaj aki teljesen olyan volt, mint Seth. A pillantásától is a frászt hozta rám. Odament Leóhoz és nem valami szívélyes beszélgetést hallottam ki. "Valakit áruláson kaptak". Egy pillanatig azt hittem Rock az de miután meghallottam hogy lány azután nyugodtam meg.